Domain szolgáltatások

Domain regisztráció

Magyarországon az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) látja el és felügyeli a .hu domain regisztráció menetét. Az ISZT az igénylőket közvetlenül nem szolgálja ki, kizárólag csak a regisztrátorokkal áll kapcsolatban. A regisztrátorok végzik a domainekkel kapcsolatos adminisztratív teendőket.

Domain igénylés módjai:

A domain regisztrációnak két alapvető módja van, attól függően, hogy az igénylőnek prioritása van-e az adott névre, vagy sem.

Prioritásos igénynek minősülnek azok az igények, melyek delegálását közvetlenül a .hu közdomain alá kérik, és amelyeknél a választott domain név:
- a domain-igénylő szervezet hivatalos hatósági (közigazgatási vagy bírósági) bejegyzését igazoló dokumentumban, illetve jogszabállyal létrehozott szervezet esetén a jogszabályban a szervezet teljes vagy rövidített neveként rögzített megnevezéssel azonos karaktersorozat, vagy
- a Magyar Szabadalmi Hivatal által a domain-igénylő számára lajstromozott védjegy, mint karaktersorozat (szó, szavak).

A választott domain névnek és a prioritás alapját képező dokumentumban szereplő elnevezésnek (ékezetek nélkül) karakter szerint egyeznie kell.
Több szóból álló nevek egybeírva, vagy kötőjelesen igényelhetők. Szervezet teljes vagy rövidített nevéből elhagyhatók:
- a szervezeti formára (pl. kft, rt, bt, egyesület) vonatkozó szavak, jelölések,
- a Hungary, a Magyarország, illetve külföldi cégek magyarországi szervezete esetében az anyacég nyelvén Magyarországot jelölő név,
- minden olyan karakter, ami nem szerepelhet a domain névben, valamint a kötőjel,
- a szervezet nevében szereplő olyan karakter, amely nem szerepelhet domain névben, átírható a jelentésének megfelelő latin betűs magyar vagy idegen nyelvű megfelelőnek, elhagyható vagy kötőjellel helyettesíthető.

A bejegyzés alatt álló cégnév és a még be nem jegyzett védjegy nem minősül prioritásos igénynek. Az ilyen igényeket prioritás nélküi igénynek kell tekinteni.

A hiánytalanul leadott prioritásos igény esetén a domain bejegyzési ideje 1-3 munkanap.

Nem prioritásos igény esetén az igényelt domain felkerül egy kéthetes várólistára, melyet bárki megtekinthet a http://www.domain.hu/domain/varolista/ido.html címen. A kéthetes várólista ideje alatt prioritásos igénnyel élhet az, aki korábbról prioritással rendelkezik a domain-re. Amennyiben ezen kéthetes időszak alatt a domain-re senki nem jelentett be prioritásos igényt, ezután a domaint 1-3 munkanap alatt bejegyzik.

Ékezetes domain név regisztráció
2004. március 1-től lehetőség van ékezetes domain nevek regisztrációjára.

Domain név megválasztása:
A domain név kiválasztásánál különböző szempontokat is figyelembe kell venni:
A domain név két részből áll, amelynek az első tagja szabadon válaszott betű és számkombináció, mely kötőjelet is tartalmazhat.
A domain második tagja az ún. ország vagy intézmény-azonosító, amely - az egységes szabályozás következtében - nemzetközi szervezetek által lett meghatározva.
Közvetlenül a .hu közdomain alá történő delegálás igénylője bármely magyar állampolgár vagy magyarországi letelepedési engedéllyel rendelkező természetes személy vagy magyarországi földrajzi címmel (székhely, telephely) rendelkező szervezet vagy vállalkozás, illetve a Magyar Szabadalmi Hivatalnál lajstromozott védjegy jogosultja lehet - ez utóbbi akkor is, ha külföldi.
Közvetlenül a második szintű közdomain alá történő delegálás igénylője bármely hazai vagy külföldi természetes vagy jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli társaság lehet.
A szabályozás lehetővé tette, hogy bárki (magánszemély vagy cég), gyakorlatilag bármilyen domain névre beadhassa az igénylését.
Fontos, hogy .hu végződésű domaint kizárólag magyar állampolgárságú és magyar lakhellyel rendelkező magánszemély, vagy magyar székhelyű cég jegyeztethet be!
Domain igénylés beadása előtt célszerű a domain foglaltságát és bejegyezhetőségét ellenőrizni a www.webtar.hu/domainsearch.html címen.

Másodszintű közdomain
Jelenleg az alábbi második szintű közdomainek alá lehet regisztrációt igényelni a .hu alá:
co.hu 2000.hu erotika.hu jogasz.hu sex.hu video.hu
info.hu, agrar.hu, film.hu, konyvelo.hu, shop.hu
org.hu, bolt.hu, forum.hu, lakas.hu, suli.hu
priv.hu casino.hu games.hu media.hu szex.hu
sport.hu city.hu hotel.hu news.hu tozsde.hu
tm.hu erotica.hu ingatlan.hu reklam.hu utazas.hu

Másodszintű közdomain igénylése esetén a domain nem kerül a kéthetes várólistára, az 1-3 munkanapon belül regisztrációra kerül.

Nemzetközi domain nevet akkor célszerű választani, ha valaki nemzetközi kapcsolatkokkal rendelkezik, nemzetközi piacra dolgozik, vagy ha a .hu domain alá regisztrálni kívánt domain név már foglalt.
Ezek regisztrációi általában 1 munkanapon napon belül megtörténnek.